Átlagosan 40 616 forintot tettek félre idén a magyarok, ez a havi megtakarítást tekintve 14 százalékkal több, mint tavaly.
Az IMAS Erste-csoport számára készült kutatása során a 15 évnél idősebb, bankkapcsolattal rendelkező lakosságot kérdezték a 2023-ban folytatott megtakarítási stratégiájukról, ami jelentős változáson esett át a tavalyi évhez képest
A megkérdezettek 85 százalékának van félretett pénze, és csökkent azok aránya, akik nem rendelkeznek megtakarítással.
A legtöbben váratlan helyzetekre (55 százalék) vagy pénzügyi tartaléknak spórolnak (53 százalék), de számos válaszadó nagy értékű vásárlásra is készül:
lakás vagy autó vásárlására a válaszadók 38 százaléka, az időskori öngondoskodásra 33 százalék, míg nyaralásra 15 százalék, drágább elektronikai eszközre 14 százalék, oktatásra, képzésre pedig 12 százalék gyűjt.
Mégis, a magyar háztartások 52 százaléka úgy érzi, hogy romlott az anyagi helyzete az elmúlt 2-3 évben. Tavaly ez az arány csak 44 százalék volt.
Spórolási szokásaink
A havi szinten megtakarítók több mint fele ugyanannyit tesz félre havonta, 45 százalékuk pedig annyit, ami a hónap végén maradt: ez lehet az oka annak is, hogy míg 2019-ben a válaszadók 70 százaléka tartotta fontosnak a megtakarítást, idén az arányuk 82 százalékra nőtt.
Harmati László, az Erste lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta:
minél többféle formában tartjuk a pénzünket, annál nagyobb az esély arra, hogy sikerül megőrizni vagy növelni vagyonunk értékét
A magyarok azonban még mindig a hagyományos módokra esküsznek:
a legtöbben folyószámlán (35 százalék) vagy készpénzben (30 százalék) tartják a megtakarításukat, ráadásul ez 8 százalékkal több, mint 2019-ben.
Mások valamilyen biztosításban (25 százalék), illetve megtakarítási számlákon tesznek félre (24 százalék).
2019-ben a válaszadók csupán 7 százalékának volt nyugdíjpénztári megtakarítása, idén ez 15 százalékra nőtt. Hasonló a helyzet az értékpapír-befektetések terén is: a 2019-es 8 százalékhoz képest idén a magyarok 13 százaléka választotta ezt a megtakarítási formát. Mindeközben az ingatlanbefektetések aránya 15 százalékról 11 százalékra csökkent.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek