Hétfőn hatalmas vihar tombolt végig az országos, jelentős károkat hagyva maga után. A 11 vasútvonalból 8 működése állt le, Lázár János építési és közlekedési miniszter többször is bejelentkezett a Facebook-oldalán. Az egyikben úgy fogalmazott, hogy megfeszített erővel dolgoznak a károk elhárításán, mindenkit célba juttatnak, ehhez azonban türelemre és időre van szükség. Pár órával később azt mondta, hogy kritikus 36-48 óra előtt áll az ország, mivel kedden délután várhatóan újabb vihar csap le.
A Mávinform kedd reggel arról számolt be, hogy folyamatosan, az éjszakai órákban is megfeszített tempóban állították helyre a károkat, és bár az érintett vasútvonalak többségén már elindulhatott menetrend szerint a vonatforgalom, néhány vonalon még nincs minden rendben:
- A veresegyházi vonalon a vonatok Rákospalota–Újpest–Veresegyház között kedden üzemkezdettől már közlekednek, a Veresegyház–Vác szakaszon pótlóbuszok szállítják az utasokat. Emiatt hosszabb eljutási időre lehet számítani.
- A Balaton északi partján a Kék Hullám InterCityk megosztva, csak a Déli pályaudvar Balatonkenese, továbbá Balatonfüred és Tapolca között járnak, Balatonkenese és Balatonfüred között pótlóbusszal utazhatnak, a Kék Hullám InterCityk pótlóbusza csak Balatonalmádiban áll meg.
- A Katica InterRégiók és a Vízipók sebesvonatok csak a Déli pályaudvar és Csajág között közlekednek. Csajág és Balatonfüred között pótlóbuszokkal lehet utazni.
- A Szabolcsi Tekergő (16907, 16906) a déli parti vonalon fekvő Lepsényig közlekedik, és onnan is indul Záhony felé. Lepsény és Zánka-Erzsébet-tábor között pótlóbuszos közlekedés van.
- A Püspökladány–Biharkeresztes vonalon várhatóan kedden is pótlóbuszok szállítják az utasokat.
- Ugyanez a helyzet a Nyíregyháza–Vásárosnamény vonalon is.
- Az esztergomi vonalon az éjszakai helyreállítás függvényében a kora reggeli órákban még rövidebb útvonalon közlekedő S76-os vonatokra lehet számítani, Óbudáig közlekednek és onnan fordulnak vissza. Reggeltől már teljes útvonalon közlekednek az S76-os vonatok.
- Solymár vasútállomáson nem tudnak le és felszállni az utasok kidőlt fa miatt, ezért a menetrend szerinti 830-as, 931-es és 832-es Volán-buszjáratokat tudják igénybe venni a legközelebbi alkalmas vasútállomásig, ahol át lehet szállni a vonatokra, vonatokról.
A HungaroMet Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint az éjszakai órákban is kiadós csapadék hullott le az országban, és kedden is várhatók heves zivatarok.
Economx-galéria: az egész országot megtépázta a brutális vihar
A napok óta tartó kánikulának hétfőn egy orbitális méretű vihar vetett véget. A heves zivatarok miatt a MÁV valamennyi vasútvonala összeomlott, több mint százezren maradtak áram nélkül az országban. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek