A Balaton déli partján futó 86 kilométer hosszú vasútvonal az elmúlt másfél évtizedben, több szakaszban, átfogó felújításon esett át. A nyári időszakban az országban a második legnagyobb forgalmat bonyolító pálya fejlesztésében többek közt megszüntették az úgynevezett lassújeleket:
a felújítás után a szerelvények már többnyire 100, a be nem épített szakaszokon 120 km/h sebességgel közlekedhetnek.
A ki- és beszállást már biztonságos magas peronok segítik, esőbeállókat is létesítettek, és átépítették a közúti szintbeli kereszteződéseket - írja a Magyar Építők.
A Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) dél-balatoni óriásprojektjének folytatásában pedig
befejeződtek Balatonfenyves vasútállomás és Balatonszéplak felső megállóhely fejlesztésének munkálatai.
Balatonszéplak felsőn
- az 1958-ban épített, elavult várótermet lebontották, helyén 221 négyzetméter alapterületen, korszerű technológiai megoldásokkal, költséghatékonyan működtethető és akadálymentesen megközelíthető felvételi épület jött létre,
- rendezték az épület környezetét,
- bővítették a parkolót,
- a megállóhelyen korszerű utastájékoztató rendszer segíti majd az utazókat.
A projekt összeköltsége közel 600 millió forint.
Balatonfenyves 1971-ben épített állomásépülete szintén teljesen megújult:
- akadálymentesen megközelíthető lett nemcsak az épület, hanem a peron is,
- rendezték a környezetet,
- kibővítették a parkolókat, kerékpártárolókat,
- felújították a gyalogos felüljárót,
- 360 méter hosszú magasperont építettek,
- átalakították és kiépítették a 177 négyzetméteres alapterületű teljesen megújított épület működéséhez szükséges infrastruktúrát, amelybe hőszivattyús hűtési-rendszert, LED-világítást, napelemrendszer építettek ki.
A teljes projekt megvalósításához mintegy 1,4 milliárd forint uniós forrást használtak fel - derül ki a cikkből.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat