Az EP szakbizottságának titkos szavazásán a képviselők közül heten támogatták Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozó kérelmek elfogadását, 18-an pedig a mentelmi jog fenntartása mellett foglaltak állást.
A szakbizottság három kérelem alapján tárgyalta és szavazott a Tisza Párt elnökének mentelmi jogának felfüggesztéséről. Az egyik kérelem egy mobiltelefon eltulajdonításával kapcsolatos, a másik kettő pótmagánvádas eljárásban zajló becsületsértési per. A jogi bizottság mindhárom ügyet már kétszer a napirendjére tűzte, az egyik alkalommal Magyar Pétert is meghallgatta.
A Tisza Párt elnökének mentelmi jogának felfüggesztésének ügye most a 720 tagú uniós parlament elé kerül, ahol várhatóan az EP októberi első plenáris ülésén szavaznak róla.
Magyar Péter mentelmi joga mellett Dobrev Klára mentelmi jogának felfüggesztéséről is döntött a jogi bizottság, és szintén elutasította azt.
Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-posztjában szégyennek és gyalázatnak nevezte az EP döntését. „Ma Brüsszelben bebizonyosodott, hogy az ellenzék vezetője Brüsszel fogott embere. Ő pedig helytartó szeretne lenni idehaza. Erre alkalmas. De azt meg nem hagyjuk! Ilyen állás nem lesz” – fogalmazott a kormányfő.
Magyar Péter Nemzeti menetet hirdetett, az útvonala is megvan
A Tisza Párt elnöke a hétvégén jelentette be, hogy Nemzeti menetet hirdet október 23-ára, most pedig már az útvonal is ismert.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van