Kedden sajtótájékoztatón jelentette be Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, hogy amennyiben a szervezet megnyeri a választásokat, akkor milyen intézkedéseket vezetne be a nyugdíjasoknak. A pártelnök 120 ezer forintra emelné a minimálnyugdíjat, emellett a nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetését ígérte meg – számolt be az Index.

A sajtótájékoztatón részt vett Kármán András, a párt gazdasági szakértője is. 

A beszédekben elhangzott, hogy egymillió 65 év feletti magyar él a létminimum alatt. Úgy vélik, 2010-ben minden huszadik, jelenleg minden negyedik magyar nyugdíjas tartozik ebbe a csoportba.

A Tisza Párt vezetője az alábbi intézkedéseket jelentette be:

  • 120 ezer forintos minimálnyugdíj és nyugdíjas SZÉP-kártya, utóbbi legfeljebb havi 500 ezer forintos nyugdíjig;
  • A 120 és 140 ezer forint közötti nyugdíjaknál egyszeri, sávos extra emelés;
  • Differenciált nyugdíjemelés, ahol a kisebbek emelkednének nagyobb ütemben;
  • Időskorúak járadékának megduplázása;
  • 20 ezer új férőhely az idősotthonokban;
  • Az otthonápolási díjak 50 százalékos emelése.

Az is elhangzott, hogy a Tisza Párt 2026-ban vezetné be az intézkedéseket, amihez a költségvetés újratervezése szükséges.

A Fidesz-frakció szerint Magyar Péter a sajtótájékoztatójával csak a mentelmi ügyéről akarta elterelni a figyelmet.

Arról írtak, hogy aki bedől neki, az meg is érdemli, illetve hozzátették, hogy abban semmi meglepő nincs, hogy megdicsérte a 2010 előtti gazdasági „eredményeket”, így legalább látszik, kik írják a programot.