„Orbánék megint lebuktatták magukat a NER egyik zászlóshajójával, a Lady Mrd luxusjachttal” – ezzel a felütéssel kezdte hétfőn délidőben kitett Facebook-posztját Magyar Péter, aki múlt pénteken több fotó publikálásával rántotta le a leplet a nyaraló miniszterelnök horvátországi időtöltésének körülményeiről.
A Tisza Párt elnöke emlékeztetett arra, hogy „Orbán luxusvitorlása tegnap délelőtt már a nyílt vízen találkozott Szíjj László oligarcha 10 milliárdos jachtjával, majd együtt vették az irányt Vis szigete felé”. Először mind a két hajó Komiza városában kötött ki, majd áthajóztak Vis kikötőjébe. Eközben a kormányfőt gépkocsival átvitték az Aerodrom Gostionica étterembe, ahol tegnap délután találkozott többek között Németh Zsolt fideszes képviselővel – idézte fel.
Megjegyezte, Németh Zsolt ma reggel 8 órakor töltötte fel a tegnapi találkozóról a fotókat a Facebookra, eközben 7:29-kor a Lady Mrd luxusjacht kihajózott Vis kikötőjéből.
„Emlékezetes, hogy a NER luxusjachtja akkor is a miniszterelnök vitorlása mellett állt, amikor augusztus 22-én Brac szigetéről elindultak”
– írta Magyar Péter, aki végül azt is megfogalmazta:
A kérdés már csak az, hogy a nyílt vízen maga a miniszterelnök utazik-e a 10 milliárdos közpénzjachton, vagy a miniszterei és az oligarchái.
Németh Zsolt említett, hétfő reggel élesített posztjában azt írta:
„Magyar-magyar csúcs az Adrián! A diplomáciai nagyüzem nem áll le! Egyeztetés Orbán Viktorral!”