A fideszes országgyűlési képviselő, Budai Gyula alaposan kiakadt, és türelmetlen hangvételű levelet írt Polt Péter utódjának, Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyésznek, hogy kiderítse,
egy év alatt mire jutott a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), miközben a Diákhitel Központ Zrt.-nél 2021. augusztusában bemutatott KEHI-jelentés feltárta a bűncselekmény elkövetését.
A politikus felidézte, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal több olyan megállapítást is tett, aminek következtében felmerült a bűncselekmény elkövetésének a gyanúja.
Budai Gyula szerint ezt Magyar Péter Partizán interjúja kapcsán meg is erősítette azzal, hogy állítása szerint a szerződések a piaci árhoz képest háromszorosan-hatszorosan túlárazottak voltak, ugyanis ezen időszakban a Diákhitel Központ Zrt.-t Magyar Péter vezette.
A legfőbb ügyésznek írt levélben az is szerepel, hogy
a KEHI sajtóban megjelent jelentése alapján, a Diákhitel Központ Zrt. közel félmilliárd forintot hirdetésekre, reklámokra és tanácsadásra, a megrendelt kutatások-, elemzések- és tanulmányok díjazása több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással.
A KEHI 2024-ben átadta a rendelkezésére álló vizsgálati anyagot a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda részére.
Nagy Gábor Bálint közölte, hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály
Kiemelt Ügyek Osztályán 29022/103/2024.bü. számon indult
büntetőeljárásban a nyomozás folyamatban van, annak során gyanúsított kihallgatására nem került sor.
Ugyanakkor, amíg nincs gyanúsított, addig a felderítési szakaszban folytatott nyomozás ura nem az ügyészség, hanem a nyomozó hatóság. A felderítés szakaszára vonatkozó adatok tekintetében a tájékoztatás a nyomozó hatóság irányítását ellátó személy jogkörébe tartozik - tájékoztatta a legfőbb ügyész a kormánypárti politikust.
Nem ez az egyetlen olyan nyomozás, amelyet a sajtóban Magyar Péterrel összekötött ügyben folytatnak a hatóságok. Az Economx megtudta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mellett a Központi Nyomozó Főügyészség is vizsgálódik a Tisza Párt elnökével összekötött bennfentes kereskedelem ügyében. Ugyanakkor Gulyás Gergely miniszter szerint mind a jegybank, mind az ügyészség a kormányzattól függetlenül folytatja le a vizsgálatát. Így a kancellária miniszter a kérdésünkre sem volt hajlandó kommentálni, hogy már lassan két év telt el a hivatkozott részvényügylet óta, de azóta sem sikerült érdemben eredményt, elkövetőt felmutatni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem adták oda a defibrillátort egy életmentéshez a Határ úti metrómegállónál
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Jön a bizonyítványosztás, tűkön ülhetnek a Karmelitában
Néptáncosok haláláért kell felelnie a bedrogozott sofőrnek
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat