Kapitány István az elmúlt hetekben a Tisza kormányzati felkészülésében gazdaságfejlesztési és energetikai vezetőként kapott szerepet. Kapitány erősségei mellett szól, hogy a Shell globális alelnökeként tagja volt a nemzetközi globális elitnek, így kiterjedt kapcsolatrendszerrel és komoly vezető tapasztalattal rendelkezik. Ugyanakkor nincs mögötte politikai karrier.
Nagy Attila Tibor elemző a Nap Híre műsorában azt mondta, olyan politikai súlya lehet Kapitány igazolásának, hogy még a sajtó is napokig kiemelten foglalkozott vele, a kormánypártok és a Mi Hazánk támadásai pedig csak tovább fokozták a figyelmet.
Az elemző szerint ugyan a kormányközeli narratíva próbálja Kapitányt egy külföldi multik érdekeit képviselő karakternek beállítani, de ezt gyengíti, hogy korábban állami kitüntetést kapott, ráadásul egy olyan rendszerben, amely százmilliárdos támogatásokkal csábít külföldi nagyvállalatokat, nem is igazán hiteles.
További érv lehet Kapitány István miniszterelnök-jelöltsége mellett Nagy Attila Tibor szerint, hogy miközben Magyar Péter sokszor indulatos, sértődékeny és sokszor bohóckodásba csap át a fellépése, addig Kapitány egy magabiztos, derűs, higgadt szereplő benyomását kelti, aki ráadásul több százezer ember munkájáért felelt korábban, míg Magyar Péter a relatíve kicsi Diákhitel Központot vezette.
Nehezíti azonban Kapitány esetleges kormányfői pozíciójának esélyeit, hogy bár a Tisza bázisa elsősorban a kormányváltáshoz és nem Magyar Péter személyéhez ragaszkodik, a keménymag körében komoly bizalmi válságot okozhat, ha ennek ellenére mégsem őt választanák meg kormányfőnek egy esetleges Tisza-győzelem esetén.
A Republikon szerint erősödött a Fidesz a Tiszával szemben
A kormánypártok egy parányit erősítettek támogatottságukon, de még így is maradt a masszív Tisza-előny. Magyar Péter pártjával szemben Orbán Viktorék egy százalékot nyertek a teljes népességben mért népszerűségi versenyben.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet