A hatályos KRESZ szerint TILOS megelőzni a téli elhárításban részvevő, konvojban közlekedő hókotrókat – írta az MKIF Facebook-oldalán, amelyet egy videóval is megerősített. Először 2 kamion, majd nem sokkal később több személyautó is úgy döntött az M30-as autópályán január 6-án éjszaka, hogy megelőzi a konvojban haladó hókotrókat.
„Alig pár órával a felvételt követően pedig hajnali 2-kor, az M30-as autópályán egy kamion neki is hajtott egy síkosságmentesítést végző járművünknek. Kollégánk nem sérült meg, de a gép maga igen, a kamionos pedig elhagyta a helyszínt (a rendőrséget természetesen értesítettük erről)" – tették hozzá a bejegyzésben.
A hókotrók legfeljebb 60 km/h-val haladhatnak, ennél nagyobb sebességnél sem az ekézés (hókotrás), sem a sózás nem lenne hatékony, mert a nagyobb sebesség miatt nem jutna elég só a pályára (a légörvények miatt) és a burkolat, valamint az úttartozékok is károsodnának.
A KRESZ kifejezetten tiltja, hogy a több sávban egymás mellett/mögött haladó, hóeltakarítást végző és sárga figyelmeztető jelzést használó járműveket megelőzzük, a konvoj előtt gyakran már vagy még nem tiszta a pálya, a télies útviszonyok miatt az előzés miatti gyorsítás megcsúszáshoz, balesethez vezethet
– tették hozzá.
Emellett a szóróanyag is felverődhet a szélvédőre, ha nem megfelelő a követési távolság, sőt a látótáv is csökkenhet, ráadásul ha valaki „beáll” a szórásterületbe, azzal akadályozza a teljes pályaszélesség síkosságmentesítését.
Nem utolsó sorban pedig egy rossz előzés, ha balesetet okoz, megakaszthatja a forgalmat is és az elhárítási munkát is, ha a gépeink nem tudnak tovább haladni.
Tanácsokkal is szolgálnak, ha már a KRESZ nem elég:
- tartsunk nagyobb követési távolságot,
- vegyük vissza a tempót,
- ne vágjunk be a konvoj mellé, közé, elé,