A Zalaegerszegi Járásbíróság – a márciusi eredménytelen előkészítő ülés után – április 19-én tartotta az első tárgyalási napot annak a férfinek az ügyében, aki magát „gyógyító és lelket mentő mesternek” feltüntetve csalt ki milliókat az áldozataitól – írja az Index.
A személye köré csoportosuló – jellemzően gyógyításra, lelki útmutatásra vágyó – emberekkel országszerte számos helyszínen találkozott (Zalaegerszegen, Böhönyén, Nagykanizsán, Pécsett és Budapesten).
A gyanúsított magát Jézus reinkarnációjának, ezáltal „gyógyító és lelket mentő mesternek” tüntette fel.
A férfi manipulatív tevékenysége során látogatói bizalmába férkőzött, érzelmi függőséget teremtett velük, majd befolyásolni kezdte életvitelüket, pár- és pályaválasztásukat, és természetesen a pénzügyi döntéseiket is.
Betegség árnya vetült volna arra, aki elárulja a zalai Jézust
Követőit arra buzdította, hogy az általa megjelölt jótékony vagy az ő életét előbbre vivő célokra különböző összegeket adjanak, a pénzt azonban saját luxuséletvitelének finanszírozására fordította. A sértettek egy része végig hitt a vádlott küldetésében, többen viszont megkérdőjelezték tevékenységét, de nem tudtak kitörni a befolyása alól, mert a férfi azzal fenyegette meg őket, hogy aki elárulja őt, az megbetegszik.
A védő a vádlott, míg az ügyészség a tanúk személyiségi jogainak védelme érdekében nyújtott be zárt tárgyalás tartására irányuló indítványt. Ezek közül a bíróság az utóbbit találta megalapozottnak, ugyanis több, tanúként kihallgatott személy vallomása is tartalmaz szenzitív adatokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak