Feszült légkörben zajlott a beruházásról tartott hétfői lakossági fórum,
a lakók kifogásolták, hogy nem kérdezték meg őket, és hogy a kormány júniusban kormányzati kiemelt beruházássá nyilvánította az építkezést.
Kapcsolódó
Ez azt jelenti, hogy az engedélyezési eljárás gyorsított lesz, és a helyi önkormányzatok, valamint a lakosság beleszólási lehetősége jelentősen korlátozódik.
A terület, ahol a Lidl épülne, Gazdagréten van, a XI. kerület egyik népszerű lakótelepi városrészében, Újbudán, ahol - a fórumról beszámoló Telex szerint - a helyiek attól tartanak, hogy
- a beruházás nemcsak zöldterületet veszélyeztet,
- hanem jelentősen megnöveli a környék forgalmát is.
A plébánia, amely használja a területet, a bevételek növelése miatt ajánlotta fel a telket az építéshez. A plébános korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy a megnövekedett rezsiköltségek miatt egyre nehezebb fenntartani a templomot, ezért tartja szükségesnek a beruházást.
Jogszerűsítették azt, amit a lakosság nem akart
- mondta egy gazdagréti lakó a plébánián tartott fórumon, ahol a hozzászólók hatalmas tapsot kaptak a több száz fős közönségtől, akik teljesen megtöltötték a termet.
A plébánia 1992-ben kapta meg a Fővárosi Önkormányzattól a gazdagréti lakótelep melletti zöldterület használati jogát 99 évre, ingyenesen, bár a tulajdonjog az önkormányzatnál maradt. Eredetileg több grandiózus terv is született erre a gazzal benőtt, rendezetlen területre, többek között sípálya, zarándokház és műfüves focipálya kialakítása, ezekből azonban csak egy salakos teniszpálya valósult meg.
A fórumon a plébános és az önkormányzat képviselői mellett a beruházó is jelen volt, ám a hangulat végig feszült maradt, és a tiltakozók határozottan ellenezték a Lidl építését.
A lakók véleménynyilvánító szavazást szeretnének a beruházásról, amely jövő héten indul, és online, valamint személyesen is szavazhatnak arról, támogatják-e, hogy épüljön Lidl a plébánia melletti zöldterületen. Ezt Király Nóra fideszes parlamenti képviselő jelentette be a fórumon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga