Felkerült az Országgyűlés honlapjára Lázár János (Fidesz) törvénymódosító javaslata, amely a közbeszerzési törvényt szigorítaná az állami építési beruházások terén. Az építési és közlekedési miniszter előterjesztése indoklásában azt írta: a módosítás célja, hogy a kizáró okokat kiegészítsék azokkal gazdasági társaságokkal, amelyek állami építési beruházások tekintetében súlyos szerződésszegést követtek el.

A törvénymódosítás szerint közbeszerzési eljárásban nem vehet részt, nem adhat be ajánlatot, nem lehet alvállalkozó, és nem vehet részt a cég alkalmasságának igazolásában az a vállalkozás – vagy annak kapcsolt cége –, amely az elmúlt öt évben uniós értékhatárt elérő állami építési projektben súlyosan megszegte a korábbi szerződéses kötelezettségeit, különösen, ha a jótállási vagy szavatossági feladatokat a szerződésben meghatározott határidőre nem teljesítette.

A lépésre azután került sor, hogy a miniszter többször is élesen bírálta a Strabagot, amiért nem javította ki a megsüllyedt M30-as autópálya hibáit. A módosítás az uniós értékhatárt elérő közbeszerzésekre vonatkozna, és már a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kellene. Ha a parlamenti többség rábólint az előterjesztésre, az akár már idén hatályba is léphet.

„Ez így tovább nem mehet! Ha szép szóval nem megy, akkor a törvény módosításával védjük meg a magyar emberek érdekeit!”

 ezt hétfőn írta közösségi oldalára Lázár János. Erre reagálva Vitézy Dávid „viccesnek” nevezte, „ahogy az egész magyar sajtó címlapon hozza Lázár János keménykedését, hogy ő majd most törvényt módosít, hogy a nem teljesítő vállalkozásokat ki lehessen zárni a közbeszerzésekből. Podmaniczky Mozgalom fővárosi képviselője szerint ugyanis a vonatkozó törvénynek már tíz éve része a tervezett módosítás.

Az építési és közlekedési miniszter nem fukarkodott az erős szavakkal, amikor közölte, hogy a Strabag mulasztása miatt nem adják át az M30-as autópálya Szikszó és Miskolc közötti szakaszát. Erről ITT írtunk bővebben.