Nemcsak a szélsőséges időjárás nehezíti meg a MÁV működését, a német mérnökök munkája is hozzájárul a vasúti késésekhez. Legalábbis a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) meglátása szerint.
Ágh Péter, az ÉKM államtitkára arról írt, hogy a pünkösdi hosszúhétvégén egy olyan vasúti pályán állt elő sorompóhiba, amely 10 évvel ezelőtt több mint 15 milliárd forintért lett felújítva a Siemens által.
Az érintett napon mintegy 10 ezer károsultja volt annak, hogy a németek a pályát nem olyan minőségben csinálták meg, ahogyan a 15 milliárdos beszállítói díj fejében vállalták
– szögezte le, majd hozzátette:
helyettük mi fizettünk az utasoknak.
Ezt azzal magyarázta, hogy a balatoni vonal károsultjainak a jegyár teljes összegét visszaadták a késések miatti bocsánatkérésként.
Ágh Péter szerint a bekövetkezett hibák kapcsán továbbá a MÁV vezetése azonnali, átfogó vizsgálatot rendelt el, amelynek eredményéről a nyilvánosságot is tájékoztatni fogja a szakminisztérium.
Ugyanakkor a tárca szerint a szükséges alkatrészek biztosítottak, az előállt sorompóhibák nincsenek összefüggésben a beszerzési gyakorlattal.
Az ÉKM azután szólat meg, hogy a DK-s Arató Gergely írásban fordult Lázár Jánoshoz, és felidézte, hogy az elmúlt hetekben a Balaton felé vezető vasútvonalon ismételten súlyos fennakadást okozott a sorompók meghibásodása, amelynek következtében több ezer utas késett, illetve maradt le járatáról.
A MÁV vezérigazgatója, Hegyi Zsolt azonnali és átfogó vizsgálatot rendelt el, hangsúlyozva:
nem elfogadható, hogy egy tíz éve, több mint 15 milliárd forintból teljesen felújított pályán ilyen hibák miatt szívjanak családok ezrei. A sorompókat és a biztosítóberendezéseket a Siemens szállította, a cég most teljes körű karbantartási és üzemeltetési auditot is vállalt minden olyan sorompón, amelyet Magyarországra szállított
– emlékeztetett az országgyűlési képviselő.
Arra is emlékeztette Lázár Jánost, hogy a vasúttársaság közlése szerint a szinte mindennapos műszaki hibák ezen a vonalon nem tolerálhatók, ezért a MÁV Pályaműködtetési Zrt.-nek is részt kell vennie a kivizsgálásban, hogy a Siemensszel együttműködve találják meg a helyzet gyors rendezésének módját. A vezérigazgató elismerte, hogy a héten már több hasonló hibával is találkoztak, mégsem történt érdemi intézkedés a megelőzés érdekében.