A szerdai kormányülés részleteiről a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő fogja tájékoztatni a nyilvánosságot.
Nagy János, Miniszterelnöki Programirodát vezető államtitkár arról posztolt Facebook-oldalán, hogy
a kormányülés egyik témája többek között a kistelepülések támogatása volt.
Később Orbán Viktor is megszólalt a kormányülésen történtekről, Facebook-oldalán közzétett videójában arról beszélt, hogy 2025 az áttörés éve lesz a falvak esetében.
A kormány támogatja a kisboltokat boltonként 3 millió forinttal, mentőövet dob a kiskocsmáknak szintén 3 millió forint értékben, minden 2 ezer fő alatti település pályázhat.
Visznek minden faluba legalább egy ATM-et és templomfelújítási programot is hirdetnek a kistelepülések számára.
A falut nem leépíteni kell, hanem felépíteni kell
– jelentette ki a miniszterelnök.
A Kormányinfón mindezek emellett előkerülhet az aktualitások közül az ukrajnai béketárgyalások helyzete, a jegybanki alapítványokról készült ÁSZ-jelentés, valamint a ragadós száj- és körömfájás vírus terjedése is.
A Kormányinfóról az Economxen is élőben be fogunk számolni.
Ez történt az előző Kormányinfón
Legutóbb március 13-án tartottak Kormányinfót, a részletekről ebben a cikkben írtunk.
Gulyás Gergely akkor többek között arról beszélt, hogy az árrésstop minden termék árára kiterjed, ahol a kereskedelmi profit mértéke 10 százaléknál nagyobb volt, ott az áraknak csökkennie kell.
Amennyiben a kereskedők megpróbálják kiegyenlíteni a veszteségeket, a kormány ott is beavatkozik.
Emellett jóváhagyta a kormány a véleménynyilvánító szavazást Ukrajnáról, ami egy kérdést fog tartalmazni.
Az Economx kérdésére úgy fogalmazott a tárcavezető, hogy a kereskedői profittal való visszaéléssel több uniós országokban is probléma van, máshol is léptek ezzel kapcsolatban.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Saját aranyukra fáj a németek foga