Ismét lehet pályázni az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló GINOP Plusz kis- és középvállalkozások (kkv) innovációs képességét támogató felhívásra - írja az MTI.
Kiemelték, az elmúlt évek legnagyobb, 75 milliárd forintos keretösszegű kkv innovációs program célja a mikro- és kisvállalkozások innovációs folyamatainak erősítése.
A felhívásban pályázni lehet termelési, gyártási folyamatinnovációs tevékenységekre, marketing és, vagy értékesítési innovációs területre, szervezeti innováció célra , valamint logisztikai innovációs tevékenységekre.
A vissza nem térítendő támogatásra 3-49 közötti dolgozói létszámmal működő kkv-k jelentkezhetnek minimum 20, maximum 50 millió forint értékben - ismertették.
Felidézték, a tavaly novemberi kiírás óta eddig több mint 170 cégnek ítéltek meg összesen mintegy 7,5 milliárd forintnyi támogatást.
A pályázatot több szakaszban hirdetik meg, a következő szakaszra 2025. április 22-ig, míg a harmadik szakaszra 2025. szeptember 23-ig van lehetőség jelentkezni. A pályázaton való induláshoz szükséges igénybe venni a Nemzeti Innovációs Ügynökség "Innovációs tréning" szolgáltatását - tájékoztatott a NIÜ.
További információ a pályázatról az alábbi linken érhetőek el.
Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról