Rendőrök, tűzoltók és mentők járművei zárták le péntek délelőtt a Pest vármegyei Erdőkertes egyik utcáját. Az egyik ház lakója robbantással fenyegette meg az érte érkező mentőket. Végül a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei vetettek véget a kialakult helyzetnek – írja a Blikk.
A bulvárlap a szomszédok elmondása nyomán azt írja, hogy egy idős, beteg férfi állt a történtek középpontjában. A mentális betegséggel küzdő lakos évek óta problémát okoz a szomszédságnak,
többször volt már példa arra, hogy üvöltözött, fenyegetőzött, akár baltával is.
A férfi állapota édesanyja három évvel ezelőtti halálával fordult rosszabbra. A történtek odáig fajultak, hogy a férfi ma már robbantással fenyegetőzött. Úgy tudni, idén nyáron már bírósági végzés birtokában kellett volna kijönni érte a mentőknek, de csak a rendőrség jelent meg a háznál, így semmi sem történt.
De mára elmérgesedett a helyzet: rendőrök, mentők, tűzoltók álltak órákig a háza előtt, majd a feszült szituációnak a TEK munkatársai vetettek véget, délután kezdték meg a behatolást az épületbe. A portál úgy tudja, a behatoláshoz pajzsot is használó kommandósokat is baltával fogadta a 70 esztendős férfi, akit épségben kihoztak a házból.
Hírhedt lakótelepre vonultak be a terrorelhárítók
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítaná a Terrorelhárítási Központ új komplexumának építését, amivel a Hős utcai épületek bontását is gyorsabbá és egyszerűbbé tennék. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége