Garázdaság vétség gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság, miután február 20-án, csütörtökön hajnali 5 óra körül valaki a Nyugati pályaudvar és az Oktogon között a sínekre állva próbálta megállítani a villamost – áll a rendőrség honlapján.
A nyers erejét bevető, magyar online teret valósággal felhasító, már-már mémmé vált delikvenst most el is fogták.
Mint a police.hu oldalon felidézték,
a férfi artikulálatlan hangokat hallatva feszült a járműnek, majd ököllel is ütötte a szerelvényt.
Az esetről az internetre felkerült videón szereplő férfit a rendőrök lakossági bejelentés segítségével azonosították.
A 31 éves H. Renátót a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói február 24-én, hétfőn a XIX. kerületben fogták el, előállították a VI. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi nem adott magyarázatot tettére, tagadta a bűncselekmény elkövetését – írták.
Aki netán lemaradt volna róla, íme a szóban forgó képsorok:
Üvöltve öklözte a villamost egy rózsaszínkabátos fickó Budapesten, aztán önmagát ünnepelte
Puszta kezével próbált megállítani egy villamost Budapesten egy férfi. Az erről készült videó futótűzként tejed az interneten, és hatalmas vitákat robbant ki a közösségi oldalakon. Az eset nem egy hivatalosan bejelentett erőpróba volt, hanem valószínűleg valamilyen szer hatása fokozhatta az úr elszántságát. Részletek az elképesztő esetről.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin