Böröndi Gábor vezérezredes a hadgyakorlat egyik eleme, a dunai átkelés mozzanata közben arról beszélt, hogy a legnagyobb volumenű, a legtöbb embert és technikát megmozgató védelmi gyakorlatban több mint 200 eszköz és 22 ezer fő érintett, az adott pillanatban pedig 7068 katona van mozgásban. A magyar katonák, nemzetközi kötelékben, horvát biztosítással magas szakmai tudással hajtották végre a feladatokat - részletezte, hozzátéve, hogy "büszkék lehetünk a magyar katonákra, a magyar emberek legyenek büszkék a Magyar Honvédségre" - írja az MTI.
Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlatról elmondta: összhaderőnemi, tehát a Magyar Honvédség teljes spektrumában minden haderőnem érintett, amelyek közösen hajtják végre a mozzanatokat, mindezt összkormányzati keretek között, a civil közigazgatás és védelmi igazgatás szervezeteivel és szakembereivel együtt az ország védelme érdekében.
Mint kifejtette, a hathetes, NATO-kötelékben és NATO-csapatokkal zajló, a magyar hadsereg teljes egészét megmozgató gyakorlatsorozat nagy volumenű, költsége milliárdos nagyságrendű. A műveleten részt vesz a horvát katonai rendész szakasz mellett egy olasz lövészszázad is, megerősítéssel Szlovákiából, de érkezik egy török, és várható egy amerikai század is.
Böröndi Gábor újságírói kérdésre felidézte, hogy a magyar kormány 2016-ban hirdette meg a Zrínyi 2026 programot, amelynek keretében a Magyar Honvédség átalakítása, átalakulása folyamatban van, de már látványos eredményei vannak a megújulásnak - fogalmazott.
Mint mondta: "megvan a Gripen-flottánk, és itt van Európa legmodernebb helikopterflottája, a Lynx a legmodernebb harcjármű, amit Zalaegerszegen gyártanak, a Leopard A7+ pedig a legmodernebb harckocsi, ami Európában most elérhető". A Magyar Honvédség erejét azonban a katonák felszerelése, motiváltsága és kiképzettsége adja - húzta alá.
A dunai deszantátkelés a szeptember 1-jén kezdődött gyakorlat egyik mozzanata volt, amelyet az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárral és a NATO Előretolt Szárazföldi Többnemzeti Harccsoporttal közösen hajtott végre Fajsz és Dombori között.
A gyakorlat során az átkelést megelőző imitált dróntámadást az MH Bornemissza Gergely, II. Felderítő Ezred drónpuskás katonája hárította el, majd gondoskodni kellett egy sérült jármű elszállításáról, és a benne utazók egészségügyi ellátásáról.
A folyami átkelés során egyrészt harcjárműveket szállították át kompelemekre helyezve, másrészt a harcjárművek kezelő személyzetét és a deszant állományt vitték át PTSZ lánctalpas úszó szállítójárművekkel.
A műszaki ezred képességét bemutató deszant átkelőhely telepítése és üzemeltetése légi támogatást is kapott az MH Kiss József 86. Helikopterdandártól, de volt hadihajós és felderítős biztosítás is.
Putyin vészjósló kijelentést tett: a NATO-katonák is célpontok lesznek
Újabb fenyegető üzenetet küldött a Nyugatnak az orosz elnök. Putyin szerint minden, Ukrajnába vezényelt külföldi csapat „jogszerű célpontnak” számítana az orosz hadsereg számára.Bővebben>>>