A miniszter elmondta, a mai gyorsan változó, bizonytalan nemzetközi környezetben kiemelten fontos, hogy a térség stabilitása érdekében szomszédos országokként Szerbia és Magyarország folyamatosan és magas szinten konzultáljon – írja a Euronews.
A szomszédos nem EU- és NATO-tagállamok közül Magyarországnak Szerbiával a legintenzívebb kétoldalú védelmi és katonai kapcsolata, és hazánk is hozzájárul a szerb haderő korszerűsítéséhez.
A honvédelmi miniszter hozzátette, hogy egyre erőteljesebb az együttműködés a két védelmi minisztérium és haderő között, Szerbia és Magyarország pedig régi stratégiai partnerei egymásnak, a partnerséget pedig 2023 óta a védelem és a katonai együttműködés területére is kiterjesztettek.
Aleksandar Vučić szerb elnök elmondta, hogy a jövőben a két ország a jövőre nézve nem csak a haditechnikai együttműködés továbbfejlesztésén gondolkozik. A magyar korszerűsítést és a hadseregbe fektetett rengeteg pénzt jó példának tartja a szerb elnök.
A jövőben közös magyar-szerb helikopteres gyakorlatokat is fog tartani a két ország a bázisokon.
A Telex mindezek ellenére korábban azt írta, Vučićék felnagyíthatták a szerb–magyar katonai megállapodást, a lap kormányzati forrása szerint ugyanis valójában egy olyan kétoldalú együttműködési tervet próbálnak a szerbek katonai szövetségként eladni.
Mivel az együttműködés eleve nem sértheti a Magyarország EU- és NATO-tagságából eredő kötelezettségeit, így a megállapodás célja is inkább politikainak tűnik, mint katonainak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga