Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a Liszt Ferenc repülőtérről, Brüsszelbe tartva a Facebook-oldalára feltöltött videóban jelentette be, hogy
az Európai Bizottság (EB) tagjaival folytatandó tárgyalásain arra kéri majd a testületet, hogy szedje össze a bátorságát, az átláthatósági törvénytervezet parlamenti elfogadása után ne várja meg a jogi procedúrát, hanem azonnal kérje annak felfüggesztését az Európai Bíróságtól.
Közölte azt is, hogy levelet írt Ursula von der Leyennek, az EB elnökének, amelyben tájékoztatja, hogy Fidesz egy képviselője, Halász János törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek „A közélet átláthatóságáról” címmel.
A főpolgármester a levélben kiemeli: a „külföldi támogatásból közéletet befolyásoló szervezetekre” és azok vezetőire megállapítandó szabályok valós szándéka, hogy ellehetetlenítse a független magyarországi nyilvánosság jelentős részét kitevő internetes portálokat, valamint a jogvédő és korrupcióellenes civil szervezeteket. Félő, hogy amennyiben az Európai Unió (EU) szervei nem lépnek fel jogi eszközökkel is példátlan gyorsasággal az elfogadásra kerülő törvénnyel szemben, akkor visszafordíthatatlan károsodást szenvednek el ezek a szervezetek, velük együtt pedig a demokrácia és a jogállam alapvető értékei is.
A magyarországi független sajtó és civil szervezetek általános jellemzőire figyelemmel potenciálisan szinte minden, a kormányzati intézkedéseket bíráló civil szervezet, illetve a független online média több mint fele a törvény hatálya alá eshet
- olvasható a levélben, amely szerint a jegyzékre került szervezetek és azok vezetői részben megfélemlítési célú, represszív intézkedésekkel kell hogy szembe nézzenek:
- anélkül tartható házkutatás náluk, illetve anélkül készíthető tükörmásolat az informatikai eszközeikről, hogy bármilyen jogellenes cselekményt végeztek volna,
- továbbá mintegy személyes kellemetlenkedésként pénzmosási szempontból fokozott kockázatúnak minősülnek, illetve nyilvános vagyonnyilatkozatot kell tenniük;
- ezen túlmenően a jegyzékre került szervezet külföldről csak egy később kijelölésre kerülő hatóság engedélyével fogadhat el bármilyen pénzeszközt, legyen az akár adomány, akár áru vagy szolgáltatás ellenértéke is.
Karácsony Gergely szerint a törvényjavaslat közvetlenül érinti az EU három szabadságát is:
- az adományok vonatkozásában a tőke szabad áramlását,
- az áru ellenértéke vonatkozásában az áruk szabad áramlását, illetve a nyújtott szolgáltatás ellenértéke vonatkozásában a szolgáltatások szabad áramlását is,
- továbbá az uniós jogi érintettségre figyelemmel alkalmazni kell az EU Alapjogi Chartáját is.
A törvényjavaslat a jegyzékre került szervezetek esetében kizárja, hogy a személyi jövedelemadóból civil szervezetek részére való felajánlásból részesüljenek, illetve még mikroadományok esetében is teljes bizonyító erejű magánokiratot követel meg az adományozóktól, ami ellehetetleníti a bevett bankkártyás vagy más online adománygyűjtést - írta a főpolgármester, aki szerint a törvényjavaslat elfogadása esetén a független sajtó és a jogvédő civil szervezetek a fennálló finanszírozási helyzetük mellett a legfontosabb forrásaikat veszítik el:
- sem a személyi jövedelemadó felajánlható részéből,
- sem mikroadományokból,
- sem pedig európai uniós támogatásokból nem részesülhetnek ténylegesen.
Szerinte komoly veszély áll fenn azzal összefüggésben, hogy a kötelezettségszegési eljárások bevett időigénye mellett az Európai Bíróság előre borítékolható elmarasztalása csak ex post facto tud lenni, mert az érintettek a többéves procedúrát nem élik túl.
Arra kérem ezért Önt, hogy komolyan vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a törvényjavaslat elfogadását követően – célszerűen a Szuverenitásvédelmi Hivatalra vonatkozó, jelenleg is folyamatban levő kötelezettségszegési eljárásban – haladéktalanul kérje, hogy az Európai Bíróság ideiglenes intézkedésként tiltsa meg az új törvény alkalmazását
- zárja a levelét Karácsony Gergely.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére