A lejárt vezetői engedélyt haladéktalanul le kell adni az okmányirodában, aki ezt elmulasztja, 10 ezer forinttól 500 ezer forintig terjedő büntetést is kaphat.
A leadásról könnyen megfeledkezhetünk, hiszen az új jogosítvány kiváltáshoz már nem feltétlenül kell elmenni az okmányirodába: elég, ha a háziorvos feltölti az alkalmassági igazolást a rendszerbe. Ezt követően pár napon belül postán küldik ki az új jogsit.
Az atv híradója szerint a lejárt plasztikkártya leadásának elsősorban adatvédelmi okai lehetnek, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról szóló 2011-es kormányrendelet ugyanis nem indokolja meg azt, hogy miért van erre szükség. A lejárt bankkártyáknál például elég nyilatkozni annak megsemmisítéséről.
Nyilvánvalóan a lejárt okmányok esetén megszűnik a jogszerű adatkezelési cél, a fennmaradásuk és az, hogy potenciálisan közforgalomban vannak, innentől csupán egy adatkezelési rizikót jelent. Tehát feltehetően a jogalkotó azért írja elő azt, hogy amikor csak lehet, ezeket célszerű leadni
– magyarázta Sill Abigél ügyvéd, aki egyben felhívta a figyelmet arra, hogy január elsejétől módosult az előírás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?