A Demokratikus Koalíció össze tudta gyűjteni a rendkívüli ülés megtartásához szükséges számú képviselői aláírást, így a hétfői napirend szerint délután egy órakor kezdődik a parlamenti ülés, amelyen a tervek szerint interpellációkra és azonnali kérdésekre is sor kerül majd.
DK határozati javaslatáról ezt követően tárgyalnának, az ellenzéki párt azt javasolja, hogy emeljék a kedvezményesen igénybe vehető gáz- és árammennyiséget, valamint több támogatást kapjanak a fával fűtő háztartások - írta az Index.
Sebián-Petrovszki László frakcióvezető szerint „Orbán Viktor csak a fűtés januári többletköltségének megtérítését ígéri, homályos feltételek mellett, addig a DK javaslata a tél végéig, azaz januárban és februárban, sőt visszamenőlegesen is csökkentené a rezsiszámlákat. Ráadásul nemcsak havi diktálás, hanem átalányfizetés esetén is“.
A párt konkrét javaslatai szerint:
- 500 m³-rel emelkedne a kedvezményes áron igénybe vehető gázmennyiség,
- 500 kWh-val a kedvezményes áron igénybe vehető árammennyiség,
- a fával fűtő háztartások 200 ezer forint azonnali pénzbeli támogatást kapnának.
A kormány már korábban bejelentette, hogy a januári hideg miatt megemelkedett rezsiszámlákból 30 százalékot átvállal. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter január 29-én Kormányinfón arról tájékoztatott, hogy a kedvezmény a gáz- és távhőszámlákban, valamint a villanyszámlán is érvényesíthető, az intézkedés összköltsége körülbelül 50 milliárd forint.
A rendkívüli ülés határozatképességéhez szükség van a kormánypárti képviselők részvételére is.