A szakemberek eddig több mint 200 tünetről feltételezték, hogy összefüggésbe hozható a hosszú Coviddal, amerikai kutatóknak azonban most sikerült meghatározniuk a 12 leggyakoribbat – írja az IFLScience az amerikai JAMA orvosi lapban publikált tanulmányra hivatkozva.
Az amerikai kutatók közel tízezer beteg adatait nézték át: közülük 8646 ember volt koronavírusos, 1118 pedig nem. A betegek közül mindenkit kikérdeztek a tünetekről, majd a válaszaikat pontozták. Ezek után megnézték, melyik az a tizenkettő, ami a leggyakrabban fordul elő a válaszokban. A lista az alábbiak szerint alakult:
- szaglás/ízérzékelés elvesztése (8 pont)
- terhelés utáni rosszullét (7)
- krónikus köhögés (4)
- agyköd (memóriaproblémák) (3)
- szomjúság (3)
- erős szívdobogás (2)
- mellkasi fájdalom (2)
- fáradtság (1)
- szexuális vágy vagy teljesítőképesség elvesztése (1)
- szédülés (1)
- emésztőrendszeri problémák (1)
- mozgáskoordinációs problémák (1).
A kutatók hangsúlyozzák, a vizsgálatot lehetett volna még pontosítani például azzal, hogy figyelembe veszik az életkort, nemet, vagy épp azt, hogy kinek milyen egészségügyi problémái voltak a koronavírus-fertőzés előtt. Ettől függetlenül a mostani eredmény igen beszédes.
Legalább 200 milliárd dollárt nyúltak le csalók a koronavírus-segélyekből
A könnyű pénz ígérete és a kínálkozó zsákmány elsöprő módon vonzotta a csalókat a programokhoz, miközben a hatóságok lazítottak az ellenőrzéseken. Bővebben --->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak