Az új gondolkodásmódot Magyarország biztonságpolitikai helyzetének megváltozása kényszerítette ki – mondta Böröndi Gábor altábornagy, a honvédség vezérkari főnöke a Magyar Nemzetnek. Elmondta, hogy az orosz–ukrán háború kitörése után egy békéhez szokott hadsereget kellett felrázni: a kiképzést, a felkészültséget át kellett állítani, hogy felkészült, reagálóképes és jól felszerelt honvédségünk legyen.

Beszámolója szerint már két gyakorlaton keresztül is megnézték a törzsek, katonák felkészültségét, reagálóképességét. Már tudják hol kell beavatkozni.

Bejelentette azt is, hogy

Novemberben jóval szélesebb spektrumú gyakorlatot tartunk, ahol nemcsak katonai manővereket hajtunk végre az ország nyolc pontján, de felmérjük azt is, hogy a Magyar Honvédség és a civil közigazgatás miként tud együttműködni.

 

Hasonló nagyságú, de éles műveletnek nevezte a „nem robbanó műszaki zárrendszer”, közismertebb nevén a határkerítés felépítése 2015-ben, amelyet a migrációs nyomás miatt kellett megépíteni. 

A honvédségtől is távozott a volt vezérkari főnök

Az 50 éves Ruszin-Szendi Romulusz a honvédségnél zajló fiatalítási hullám áldozata lett. Az altábornagynak 28 szolgálati év után ért véget a katonai pályafutása. Bővebben>>>