Idén csaknem 24 milliárd forinttal támogatja a magyar kormány azoknak a határon túli diákoknak az iskolakezdését, akik magyar iskolába járnak. A szülők minden gyerek után százezer forint támogatásra pályázhatnak.
A támogatás összege 22 éve nem változott, ezért volt szükség jelentős emelésre
- tájékoztatta a kormány az RTL Híradót.
Mint írták, idén több mint 237 ezer kérelem érkezett a határidőig, ezek feldolgozása jelenleg is tart. Ha minden kérelmet befogadnak, az 23,7 milliárd forintos kiadást jelent a magyar költségvetésnek.
A kabinet szerint a Magyarországon élő családok számos támogatást kapnak a kormánytól a gyerekek neveléséhez, emellett pedig a munkáltatók és az önkormányzatok iskolakezdési támogatást is adhatnak.
Sok határon túl élő elsős már tavasszal, az iskolai beiratkozáskor megkapta az új iskolatáskáját. A Rákóczi Szövetség több mint 11 ezer darabot osztott szét a Kárpát-medencében magyar iskolába iratkozók között. De pénzbeli segítséget is kapnak a magyar kormánytól azok a határon túl élő szülők, akik magyar iskolába íratják gyereküket. A kormány tavaly jelentette be, hogy a korábbi négyszeresére emelik az összeget.
Ez a támogatás a bölcsődétől a diploma megszerzéséig jár. Nagy öröm számunkra az, hogy a magyar kormány lehetővé tette, hogy jelentősen tudtuk növelni az oktatási-nevelési támogatásnak az összegét. Innentől kezdve a 22 400 forintot 100 000 forintra emeltük fel
- közölte akkor be Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
A hátrányos helyzetű gyerekeken segítő Igazgyöngy Alapítvány szerint a magyarországi családoknak ennél jóval kevesebb segítség jut, és főleg az önkormányzatokra és a civilekre számíthatnak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Milliárdokat öl őrületes fegyverbeszerzésbe Oroszország szomszédja, keletről hozzák a rakétavetőket
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Óriási a sztrájkhajlandóság a közoktatásban