Gyurcsány Ferenc a DK XV. kongresszusán arról beszélt, hogy nemcsak a mának, a holnapnak, és a tizen- és huszonéveseknek, hanem mindenkinek olyan világot akarnak teremteni, amelyben azokat is megbecsülik, aki nehezebben boldogul benne. Ugyanakkor szerinte az a becsület is elveszett Orbán Viktor kezei között, ami 1956 után a magyarokat övezte.
A pártelnök Donald Trump és a magyar miniszterelnök kapcsolatáról azt mondta: „madarat tolláról, embert barátjáról”. Szerinte most felborul az a világrend, ami évtizedeken át biztosította a békét a világban.
„Olyan világot akarunk, amelyben egy milliárdos, aki szorgoskodott Trump megválasztásán, az megmondja egy európai országnak, hogy kit válasszanak?
Most hol van a miniszterelnök, meg a szuverenitás? Lehet hazamenni
– üzente Elon Musk-nak Gyurcsány Ferenc.
A DK elnöke szerint „nincs más dolgunk, mint azt mondani, hogy március 15. legyen az új Magyar Köztársaságért vívott küzdelem”, továbbá „az ellenzék együttműködésének nyitánya”.
A Demokratikus Koalíció tisztújító kongresszusán ismét Gyurcsány Ferenc lett a párt elnöke, Molnár Csaba pedig ügyvezető alelnök. A DK alelnökeinek a tagok Varju Lászlót, Rónai Sándort, Vadai Ágnest és Gy. Németh Erzsébetet választották.
Gyurcsány Ferenc vagyona csökkent, Jakab Péter csak egy régi Opelt vallott be
Az ellenzéki pártok képviselőire is vonatkozott a 2024-es vagyonnyilatkozatok leadása. Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára új lakásba költözött, Hadházy Ákos magánadományt kapott, Toroczkai László tartozása csökkent, Ungár Péter pedig több gazdasági társaságban is érdekelt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek