A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint
hatvanmillió forintos kárt okozhatott a fővárosban az a 67 éves férfi, akit gyújtogatással, több szabadtéri tűz szándékos előidézésével gyanúsít a rendőrség.
A nyomozók azt is vizsgálják, hogy a férfi összefüggésbe hozható-e a fővárosban elkövetett több hasonló gyújtogatással.
A police.hu-n olvasható közleményből kiderül, hogy a BRFK három tűzeset miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.
- Pestszentimrén, az Alacskai út közelében az aljnövényzet 12 és fél hektáron kapott lángra június 26-án délután.
- Egy héttel később a közeli Halmi erdőben gyulladtak ki farakások.
- Július 18-án egy Hengersor utcai telephelyen égtek vasúti talpfák, és a tűz két konténerre is átterjedt.
A lángokat mindegyik esetben a tűzoltók fékezték meg, személyi sérülés nem történt.
A rendőrök a nyomozás során azonosították a feltételezett gyújtogatót, egy 67 éves budapesti lakost, akit július 19-én fogtak el XIX. kerületi lakásán. M. Istvánt többrendbeli rongálás bűntett miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, a bíróság kedden elrendelte a letartóztatását.
A gyanúsított tagadta a bűncselekmények elkövetését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Vége lehet Marine Le Pen karrierjének, az ügyészség drasztikus lépést sürget
Kritikus állapotba került a Borháló, hoppon maradtak a borászok
Kiderültek a januári rezsistop részletei: így kompenzál a kormány
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?