A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) arról tájékoztatott, hogy
a versenyfelügyeleti eljárások a BGB Interherb Élelmiszer Kereskedelmi Kft.-t, a Swan Med Hungary Kft.-t és a szlovéniai Nutrisslim d.o.o.-t érintik.
A GVH azt gyanúja szerint a cégek tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatnak, többek között olyan állításokkal, amelyek a termékek egészségre gyakorolt hatását alaptalanul emelik ki, illetve tiltott gyógyhatást tulajdonítanak nekik.
A közlemény szerint
- a BGB Interherb és a Swan Med bizonyos termékeiket egészségügyi szakemberek ajánlására hivatkozva is népszerűsítette,
- míg a Swan Med a „DotsDiet” termékek esetében sugallhatta, hogy a kiegyensúlyozott és változatos étrend nem biztosítja a megfelelő tápanyagbevitelt;
- a Nutrisslim pedig jogosulatlanul használhatta az Európai Unió (EU) ökológiai termelés és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság logóját, valamint valótlanul tüntette fel a fogyasztói értékeléseket.
A GVH felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy az élelmiszerekkel és étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos, tápanyag-összetételre és egészségre vonatkozó reklámállításokat szigorú európai szabályok korlátozzák. Gyógyhatás nem tulajdonítható ezeknek a termékeknek, és a fogyasztói értékelések bemutatásakor sem szabad megtévesztő képet kelteni.
A versenyfelügyeleti eljárások célja a tények tisztázása és a feltételezett jogsértések bizonyítása. Az eljárásokra szánt idő három hónap, amely szükség esetén legfeljebb kétszer két hónappal meghosszabbítható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre