A napi átlag hőmérséklet március közepére meghaladta a 7°C fokos értékhatárt, így időszerűvé vált a nyári abroncsok leporolása és a gépjárművek felkészítése a tavaszi-nyári időszakra – figyelmeztet a Hankook közleménye.
Idén tavasszal már a megszokottnál korábban megemelkedett a napi középhőmérséklet, így elérkezett a szezonális gumicsere ideje. Szakértők egybehangzó véleménye alapján 7 fok felett a téli abroncsok már nem nyújtanak megfelelő biztonságot és utazási élményt a gépjárművezetők számára, ezért mindenképpen javasolt a nyári gumik felszerelése
– mondta el Tomin István, a Hankook Tire Budapest Kft. műszaki vevőszolgálatának vezetője. Hozzátette, hogy a „nyári abroncsok futófelülete és mintázata simább és kevesebb rajtuk a mély barázda, így maximális tapadást biztosítanak száraz és nedves útfelületen egyaránt”.
Magyarországon törvényileg szabályozott az abroncsok minimális barázdamélysége, amelynek nyári gumik esetén legalább a 1,6 mm-es értéket kell elérnie. Azonban a szakértő szerint a biztonságos közlekedés érdekében érdemes 3 mm-nél mélyebb barázdákkal rendelkező abroncsokat használni, ezért mielőtt bárki elindulna a szerelőjéhez érdemes ellenőrizni a már használt abroncsok barázdamélységét.
Ettől is függ, milyen gyorsan kopnak a gumiabroncsok
Fontos tisztában lenni azzal, hogy az Európában legkelendőbb gumiabroncsok máshogy bírják a gyűrődést és eltérő távokat tudnak megtenni. Persze, nem egyszerű eldönteni, hogy melyek a legstrapabíróbbak, mivel számos tényező befolyásolhatja a gumiabroncsok élettartamát. Erről itt írtunk bővebbenKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük