A tájékoztatás és a koordináció, később pedig a 65 évesnél idősebbek gördülékenyebb gyógyszerhez jutása érdekében kötött együttműködési megállapodást a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) – írja az MTI.
Hankó Zoltán kamarai elnök elmondta, a programhoz való csatlakozás első lépése a gyógyszerészek edukációja és támogatásuk elnyerése a Gondosóra népszerűsítéséhez.
Elmondta, hogy az elmúlt hónapokban egy pilot program keretében modellezték, hogy a gyógyszertárral nem rendelkező kistelepülések gyógyszerellátása milyen együttműködésben biztosítható a legközelebbi patika és az önkormányzat között. A Gondosóra program ezen a területen is nyújthat majd megoldást – tette hozzá.
Juhász Roland, a Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, aktuálisan 600 ezren használják a Gondosórát, minden negyedik 65 év feletti rendelkezik ilyen készülékkel.
Az együttműködés további szakaszaiban a diszpécser szolgálatot készítik fel arra, hogy hogyan tudja a kistelepüléseken élők gyógyszerellátását segíteni úgy, hogy gyógyszerészi feladatokat értelemszerűen nem vesz át. A gyógyszerellátás biztonságát, zavartalanságát tudja majd segíteni a Gondosóra program – emelte ki az ügyvezető.
Hozzátette: a diszpécserközpontba napi átlagosan háromezer hívás érkezik, és a hívások 5-10 százaléka bizonyul konkrét segélyhívásnak. A
program indulása óta több mint tízezer esetben a diszpécserszolgálaton keresztül hívtak segítséget a rászorulók. Jelezte: a felhasználóktól pozitív visszajelzéseket kapnak a Gondosóra programmal kapcsolatban, és egyre több szakmai szervezettel - mentőszolgálat, polgárőrség - kötnek együttműködési szerződést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról