A bejelentések legnagyobb része a 7-9. között lecsapó viharok miatt történt, amelyet követtek a villámlások, illetve a jég okozta bejelentések. A kárbejelentések nagy része még nem érkezett be a Generalihoz, az időjárás pedig azóta sem fordult jobbra, így az előzetes becslések szerint a kárkifizetések összege elérheti a 2,3 milliárd forintot is – írja az MTI.
A legtöbb kárbejelentés Pest, Hajdú-Bihar, illetve Csongrád vármegyéből érkezett a biztosítóhoz, az adatok szerint Szeged, Vecsés, Hódmezővásárhely, Hajdúszoboszló és Orosháza szenvedte meg leginkább a július eleji viharokat.
Kitértek arra, hogy az ügyfeleknek a biztosítás megléte mellett fontos figyelmet fordítani arra, hogy ne váljanak alulbiztosítottakká. Ennek érdekében legalább évente aktualizálni kell a biztosítási szerződéseket.
Egy másik biztosítóhoz július 9-e reggelig több mint 5700 kárbejelentés érkezett be, amely szakértői szerint elérheti a 850 millió forintot is. Erről bővebben itt olvashat:
Brutális kárösszeget közölt az egyik biztosító a viharok után
A leginkább érintett térség Bács-Kiskun volt, de Pest-vármegye is dobogós lett.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye