Rengeteg őszi elszámolású gázfogyasztó kapott magas, a versenypiaci árat tükröző számlát az MVM-től annak ellenére, hogy éves szinten belefértek a rezsicsökkentett mennyiségbe – írja a 24.hu.
A magas számlának több oka is lehet, például ha az ügyfél két leolvasás között, egyéves időtartamban kevesebbet fogyaszt, mint a kedvezményesen felhasználható mennyiség.
Amennyiben a kedvezményes év fordulója és a leolvasás között eltelt néhány hónapban mégis az erre az időszakra adható kedvezményes mennyiségnél többet fogyasztott, akkor az elszámoló számla piaci árat is tartalmazhat.
2023-ban is érkezhettek brutális gázszámlák az úgynevezett jelleggörbés elszámolás miatt azoknak, akiknek jellemzően tavasszal volt az éves leolvasásuk, és egy év alatt a fogyasztásuk nem haladta meg a rezsicsökkentett mennyiséget.
Ezt követően az MVM kétszer is korrigált az elszámoláson. Aki tehát nem érzi jogosnak a kiszámlázott összeget, annak van lehetősége a korrekcióra, ám azt a fogyasztónak kell kezdeményeznie.
Megint variál a számlázással az MVM: ezzel dolgunk lesz
Az MVM elindítja számlázási rendszereinek összevonását, változhatnak az ügyfelek áramfelhasználói azonosítói.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram