A Fővárosi Törvényszék arra szólította fel Sára Botond főispánt, hogy a szocialista Tüttő Katát jelölje főpolgármester-helyettesnek – derül ki egy Telexhez eljutott friss bírósági ítéletből.

A Fővárosi Törvényszék végzésében, ami ellen fellebbezésnek már nincs helye, az áll,

„tegyen eleget akként, hogy a főpolgármester által a fővárosi közgyűlés 2025. november 26. napi ülésére benyújtott előterjesztésében foglaltak szerint a főpolgármester-helyettesnek javasolt fővárosi közgyűlési tagot megválasztó közgyűlési határozatot pótolja.”

Karácsony Gergelynek a közgyűlési viták miatt másfél éve nincs helyettese.

Korábban Sára Botond „teljesítés kikényszerítése” iránti eljárást kezdeményezett a Fővárosi Törvényszék előtt, amely a Fővárosi Ítélőtáblával együtt kötelezte Karácsonyt és a közgyűlést, hogy pótolják a hiányosságot.

Tavaly novemberben a főpolgármester ennek eleget tett: Tüttő Katát, 2019–2024 közötti helyettesét, a közgyűlésben függetlenként ülő szocialista politikust jelölte helyettesének, de a 10 fős Tisza-frakció nevében Magyar Péter azt mondta, hogy Tüttő a „szocialista polip” tagja, és Vitézy Dávid sem szavazta meg, a Fidesz pedig azt követelte, hogy a Tisza jelöljön helyettest.

A törvényesség betartásáért felelős főispán, Sára Botond februárban kezdeményezte a „teljesítés kikényszerítése” iránti eljárást, aminek gyakorlatilag az a vége, hogy ő jelölheti ki Karácsony Gergely helyettesét.

A bíróság végzése szerint a főpolgármesteri javaslattételre sor került, így most nem új jelölésre, hanem kizárólag a főpolgármester által tett előterjesztésnek megfelelően, a közgyűlési határozat pótlására kerülhet sor.

A bíróság álláspontja köti a kormányhivatalt, Sára Botondékat is, és ez alól csak az jelentene kivételt, ha a jelölttel, azaz Tüttő Katával szemben törvényben meghatározott kizáró ok merülne fel.

Karácsony Gergely a korábbi helyettesei közül eleinte Kiss Ambrust szerette volna megtartani, de ezt a Tisza Párt nem támogatta. Kiss Ambrus megválasztása egyébként önmagában nem is oldaná meg a problémát, mivel az egyik helyettesnek mindenképpen a közgyűlés 32 tagja közül kell kikerülnie. Többször felmerült Vitézy Dávid neve is, de ez sem járt sikerrel.