Erdei Barnabás fonyódi polgármester tájékoztatása szerint lezárult az az eljárás, amelyet a Várhegyi Széplátó elbontására hirdetett meg az önkormányzat. A városvezető azt is közölte, hogy a beérkezett ajánlatok érvényességéről a képviselő-testület hozza meg a döntést, a rendkívüli testületi ülés időpontját még nem tűzték ki, de valószínűleg még júliusban összeülnek.
A kilátó bontási munkálatait még az idei évben szeretnék elvégezni, mert a fa szerkezet életveszélyes.
A Sonline beszámolója szerint a kilátó faszerkezete az elmúlt évek során súlyos károkat szenvedett, amelyet a faanyag-károsító gombák és a házi cincérek okoztak.
A kilátó 2011-ben épült pályázati forrásból, közel 80 millió forintos költségvetéssel. Az építmény faszerkezete azonban alig tíz év alatt jelentős károsodást szenvedett el, ezért le kellett zárni a nagyközönség előtt, az önkormányzat pedig bírósági eljárást indított a kivitelező céggel szemben.
Szintén a megyei portál számolt be róla elsőként, hogy az ügy 2024-ben zárult le, a város 60 millió forintos kártérítést kapott a kivitelezőtől, amely összeg egy részét a bontásra fordítják.
A városvezető szerint a 40 méter magas, antenna toronyként funkcionáló acélhálós tornyot nem kell elbontani, csak a köré épített 25 méteres fa építményt.
A város tervei közt szerepel, hogy újraépítjük a kilátót, de erre csak 2026-ban, vagy 2027-ben kerülhet sor. És azt is el kell dönteni, hogy milyen anyagból készüljön majd. Ez majd szakértők bevonásával dőlhet el
– mondta Erdei Barnabás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér