A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) arról tájékoztatott, hogy nyáron fokozottabban vizsgálja a fagylaltozókat és a strandokon működő büféket. Az ellenőrzések célja, hogy felmérjék, mennyire tartják be az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírásokat a legnépszerűbb nyári vendéglátóhelyeken.
A közlemény szerint az országos akció keretében az NKFH és a kormányhivatalok munkatársai
Kapcsolódó
júniusban összesen 292 fagylaltozót és 197 strandbüfét ellenőriztek.
- A leggyakrabban előforduló problémák a higiéniai előírások nem megfelelő teljesítéséből eredtek: az egységek 15,7 százalékánál hiányzott a megfelelő kézmosási lehetőség, kézfertőtlenítő vagy papírtörlő.; több esetben a mosogatás technikai feltételei sem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak.
- Súlyos szabálytalanságok miatt 11 vendéglátóhely működését ideiglenesen felfüggesztették. Ezek között előfordult túlzott zsúfoltság, élelmiszerektől idegen tárgyak tárolása, erősen szennyezett hűtőpultok, valamint a fagylaltos edényekben, áruk felületein található rovarmaradványok jelenléte.
- A fogyasztók tájékoztatása is több helyen nem felelt meg az előírásoknak: a vizsgált létesítmények 9,1 százalékában nem tüntették fel megfelelően az allergéneket vagy a mesterséges színezékeket. Emellett az egységek 9,7 százalékában olyan munkavállalókat alkalmaztak, akik nem rendelkeztek érvényes egészségügyi alkalmassági igazolással.
- Az ellenőrök több esetben dokumentációs hiányosságokat is tapasztaltak, valamint jelöletlen, nyomonkövethetetlen élelmiszerek forgalmazásával is találkoztak.
- Mindezek következtében összesen 285 terméket, 953 kilogramm mennyiségben kellett kivonni a forgalomból.
A hatóság szerint a nyári célzott ellenőrzések eredményei azt mutatják, hogy bár számos vendéglátóhely megfelelt az előírásoknak, továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a higiéniai szabályok betartására, a dolgozók egészségügyi alkalmasságának igazolására, valamint a fogyasztók pontos és teljes körű tájékoztatására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz