A Budapest Airport szerződéses orvosi szolgálata mindössze 22 percen belül két járatról is riasztást kapott a reptéren szerdán, kritikus állapotú utasok miatt.
Az AMS Airport Medical Service posztja szerint az egyik párizsi járaton az egyik utas epilepsziás rohamot kapott, míg a másik, Antalyából Stuttgartba tartó gépen újraélesztés zajlott a fedélzeten. A két repülőgép érkezése között alig 10 perc telt el.
Azt írják, az orvosi csapat és az OMSZ esetkocsiján dolgozók összehangolt munkája ezúttal is életeket mentett, a laikusok összefogása pedig ismét rámutatott, milyen fontos, hogy megkezdjék a segítségre szorulók ellátását az egészségügyi szakemberek kiérkezéséig.
A posztban megköszönték az együttműködést az egészségügyi szakembereknek, a szakemberek, a repülőtéri szolgálatoknak és minden résztvevőnek.
Extrém mentés Ajkán: nyolc méter magasan feküdt a súlyosan sérült munkás
A mentők extrém körülmények között találták a baleset egyik sérültjét, aki nagyjából nyolc méter magasan, egy hat négyzetméteres tetőn feküdt súlyos állapotban.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.