Korábban már majd' minden közvélemény-kutató azt mérte, a Tisza Párt megközelítette, beérte vagy megelőzte a Fideszt, a kormányközeli intézeteket leszámítva – emlékeztet a Népszava, amely közölte az ezt a trendet erősítő, a Publicus Intézet november közepi felmérésének eredményét.
Ahogy azt megjegyzik, „a felmérés ezer fő telefonos megkérdezésével november közepén készült, abban az időszakban, amikor már szivárogni kezdtek Magyar Péterről a titokban rögzített hangfelvételek”. Hibahatárként +/- 3,1 százalék szerepel.
Kapcsolódó
Az ellenzéki politikus pártja mindegyik választói rétegben vezet a Fidesz előtt.
Igaz, csupán egyetlen százalékponttal:
- A teljes népességben Tisza 25, a nagyobbik kormánypárt 24 százalékon áll;
- a biztos választók körében Magyar Péteréknél 28, Orbán Viktor pártjánál 27 százalékot mértek;
- a biztos pártválasztóknál 39-38 százalék az állás a Tisza Párt és a Fidesz viszonylatában.
Ezenfelül a teljes népességet alapul véve csak a Demokratikus Koalíció lépi át a parlamenti küszöböt (6 százalék), ha a biztos pártválasztókat nézzük, akkor a DK mellett (9 százalék) még a Mi Hazánk is (5 százalék) bejutna az Országgyűlésbe pillanatnyilag. Az MSZP és az MKKP 2-3 százalék, a Momentum 1-2 százalék körül mozog, míg a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd támogatottsága 0 százalékra esett.
Ugyanakkor a lap szerint árnyalja a képet, hogy meglehetősen magas a bizonytalanok aránya, az összes megkérdezettet tekintve 36 százalék.
A Publicus rákérdezett arra is, a megkérdezettek mennyire elégedettek azzal, „ahogyan az országban mennek a dolgok”. A novemberi állapot szerint csak 33 százalék volt elégedett, miközben 67 százaléknyian az elégedetlenségüknek adtak hangot.
Majdnem mindenki ismeri és népszerűbb Orbán Viktornál, ki az?
Magyar Péter ismertsége megközelíti Orbán Viktorét, ismerői körében pedig már népszerűbb is, mint a kormányfő, legalábbis a Medián mérése alapján. Részletek cikkünkben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kétezer kamion szabadul ma rá Budapestre, leállhat a forgalom
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiderült, lánybanda késelt a VI. kerületben
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Riadót fújtak: év végén veszélybe kerülhet az ellátás
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda