A nyugdíj-kiegészítés összegével emelt nyugdíjakat november 12-én kezdik utalni, illetve kivinni a postások. Ezzel 1,6 százalékos emelés érkezik, amely az idei év első 11 hónapjára vonatkozik, vagyis visszamenőleg jár.

A nyugdíjasok átlagosan 47 200 forintot kapnak a novemberi nyugdíj mellé, ezzel januárig visszamenőleg megvalósul az inflációkövető nyugdíjemelés, decemberben pedig már az 1,6 százalékkal megemelt nyugdíjat kapják. Az összeg természetesen nagyban változik, hiszen sokan 120 ezer körüli nyugdíjból élnek, míg vannak, akik 500 ezer felett kapnak, és a két összegnek az 1,6 százaléka jelentősen különbözik. Míg előbbinek csak valamivel több, mint 21 ezer forint érkezik pluszban, addig a magasabb összeg után 88 ezer forint jár. Az átlagnyugdíj 244 ezer forint körül van, ők 42 ezer forintot kapnak.

Közben a már kipostázott harmincezer forintos élelmiszer-utalványok az év végéig használhatók fel. December 3-tól már az emelt nyugdíj érkezik az idősekhez, az az összeg, amely a januári nyugdíjemelésnek lesz az alapja. 

2026-ban az előzetes tervek szerint 3,6 százalékkal nőnek a nyugdíjak.

Orbán Viktor miniszterelnök nemrég bejelentette, hogy a jövő évtől elkezdik fokozatosan bevezetik a 14. havi nyugdíjat is, négy év alatt fokozatosan, ahogy a 13. havi nyugdíjjal is tették, bár később a kormány ezt a folyamatot felgyorsította, és 2022 februárjában már a teljes 13. havi nyugdíjat kifizették minden jogosultnak.

Ha nem nyúlnak bele, most 65 százalékkal több lenne a nyugdíj

A svájci indexálás nyugdíjszámítási módszerét a Fidesz vezette ki a 2010-es kormányváltás után, a most beígért 14. teljes havi nyugdíj csupán 7,3 százalékos bővülést jelent. Erről itt írtunk >>>