Hétfőn, január 12-én kezdi utalni a Magyar Államkincstár a megemelt nyugdíjakat. A kormány döntése értelmében 3,6 százalékkal nőtt a juttatások értéke, februárban pedig a szokásos, immár emelt összegű nyugellátás mellett érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első részlete is – emlékeztet a Magyar Nemzet.
Februárban látványos összeg érkezhet a számlákra: egy átlagos, például 250 ezer forintos havi nyugdíj esetén a nyugdíjas megkapja a szokásos havi ellátást, a teljes 13. havi nyugdíjat, valamint a 14. havi nyugdíj első, negyedrésznyi összegét, ami átlagosan körülbelül 65 ezer forint pluszt jelent. Egyetlen hónapban ez akár több mint félmillió forintot meghaladó bevételt is jelenthet.
A Magyar Államkincstár oldalán közzétett információkból kiderül az utalások pontos időpontja, illetve ha valakinek az ellátást postai úton fizetik ki, a kézbesítés a Magyar Posta Zrt. által előzetesen meghatározott nyugdíjkifizetési naptár szerint történik.
A többletpénz csak azoknak jár, akik megfelelnek a jogszabályi feltételeknek. Jogosult az a nyugdíjas, aki a kifizetést megelőző évben már részesült ellátásban, és a folyósítás évének februárjában is élő jogosultsággal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy aki csak 2026 márciusában vagy később vonul nyugdíjba, az az adott évben már nem kapja meg ezeket az összegeket.
Az elhunyt nyugdíjasok után a hozzátartozók nem jogosultak a 13. vagy a 14. havi juttatásra.
A kiegészítő juttatások a nyugdíjszerű ellátások egy részére, például rokkantsági vagy rehabilitációs támogatásra is vonatkozhatnak, de minden esetben érdemes ellenőrizni az egyedi jogosultságot, mert ez befolyásolhatja a kifizetés összegét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Saját aranyukra fáj a németek foga
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti