Az Economx is beszámolt arról, hogy péntek délutántól szombat estig csak papíralapú recepteket lehetett kiváltani az országban, az orvosok pedig nem fértek hozzá a betegek elektronikus kórtörténetéhez, mert nem volt elérhető az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér).
Takács Péter egészségügyi államtitkár szombaton a Facebookon kért türelmet, és azt írta, hogy az EESZT 2017-es fennállása óta először fordul elő olyan technikai hiba, amely ilyen hosszú leállást okozott. A rendszer végül vasárnap állt helyre. Az Energiaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint valamennyi elektronikus közigazgatási szolgáltatás, így az EESZT is fennakadás nélkül működik, a hibákat a szakemberek elhárították.
Kapcsolódó
A problémát több hardverelem meghibásodása okozta, az eszközöket gyártó nemzetközi cég és a magyar szervek szakemberei haladéktalanul megkezdték a helyreállítást.
Az RTL megkereste a Belügyminisztériumot a leállás okairól, a tárca pedig azt válaszolta:
az EESZT nem állt le, a Központi Informatikai Rendszer meghibásodásai következtében vált elérhetetlenné.
A hvg.hu több gyógyszertárat is felhívott, hogy volt-e roham a rendszer újraindulása után.
- Solymáron vasárnap megrohamozták a betegeket az egyik patikát, így inkább azokat a gyógyszerészeket érintette a fennakadás, akik hétvégén dolgoztak.
- Kecskeméten is hasonló volt a helyzet hétfőn, bár egy ottani gyógyszertárban dolgozó elmondta: a hétvégi fennakadás inkább mentálisan volt megterhelő azoknak, akik akkor voltak műszakban, mivel a betegek nagy része csúnyán bánt a gyógyszerészekkel, őket hibáztatták a leállásért.
- Egy ürömi patikában nem tudtak válaszolni a lap kérdéseire, mert olyan sok vásárló volt.
Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint a leállás valószínűleg azért nem érintette súlyosabban a rendszert és a betegeket, mert a nyár közepén történt, amikor sokan nyaralnak és szabadságon vannak, ilyenkor szokott a legkisebb lenni az éves forgalom a gyógyszertárakban. Hozzátette: a mostani leállás olyan szempontból egyedi, hogy ilyen hosszú, 48 órán át tartó problémát korábban még nem tapasztaltak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás