Dzsudzsák Balázsnak nincs mostanság túl nagy szerencséje a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal. Az nem derül ki a nyilvánosan elérhető adatokból és dokumentumokból, hogy a történtek időzítése puszta szerencsétlen véletlen, vagy várható esemény volt. Mindenesetre a helyzet így is, úgy is kellemetlen – írta meg az mfor.hu

Két bajnokság között a felkészülési időszakban nem tétlenkedett a focista, hiszen miután több érdekeltségétől is megvált rövid időn belül, nem volt rest egy újabbal újra gyarapítani kisebb céghálóját. Július közepén ugyanis többségi tulajdonosként beszállt a puspökladányi, főtevékenységként üzletviteli, egyéb tanácsadással foglalkozó Market Invest Hungary Kft.-be. Az addigi egyedüli tulajdonos, Karacs Péter megbontotta üzletrészét:

  • magának megtartott egy 600 ezer forint értékű részt,
  • testvére Karacs Ádámnak névértéknek megfelelő vételáron eladott egy másik 600 ezres részt,
  • míg a többségi hányadot, 1,8 millió forint névértékű üzletrészt szintén névértéknek megfelelő áron, vagyis 1,8 millió forintért Dzsudzsák vette meg.

Ezzel a debreceni focista 60 százalékban lett tulajdonosa az egyébként 2018-ban alapított cégnek. Mindez július 13-án történt, amit július 26-án jegyezett be a cégbíróság. Majdnem egy hónappal később azonban újabb feladata volt a cégbíróságnak a focista újdonsült szerzeményével.

A NAV Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága végrehajtást indított el a céggel szemben augusztus 23-án, aminek lezárultát a cégbírósági dokumentumok szerint a mai napig nem kezdeményezték.

Magyarán az eljárást kiváltó helyzetet feltételezhetően még nem sikerült rendezniük.

Két és fél évig bevétel sem volt

A társaság egyébként működése első 2,5 évében lényegében alvócégként funkciónált, hiszen nem volt árbevétele, mindössze pár százezres alapkiadást számoltak el. 2021 azonban meghozta a fordulatot a 2,6 milliós árbevétellel és a 2,3 milliós profittal, ami igencsak szép jövedelmezőségi rátára utal. A tavalyi év kicsit még ennél is jobb lett 2,77 milliós árbevétellel és 2,4 milliós nyereséggel.

Dzsudzsák Balázsnak nem ez az első végrehajtás az életében. Másfél évvel ezelőtt, 2022 februárjában ugyanis ugyanez történt a résztulajdonában lévő Első Magyar Léghajógyár Kft.-nél is. Az az eset azonban annyiban mindenképp más, hogy a folyamat nem húzódott ennyire el: a február 9-én elindított végrehajtást február 28-án lezárta a NAV. A cég rendezte elmaradásait, így tovább működhet. A mostani eljárás azonban már 2,5 hónapja tart.