Az elsőfokú bíróság döntése szerint egy gyulai család 40,7 millió forintot kaphat vissza az UniCredit Banktól, ha az ítélet jogerőre emelkedik. A család 2007-ben vett fel 20,5 millió forint értékű devizahitelt, amelynek törlesztőrészlete azóta a deviza árfolyam-emelkedés miatt jóval magasabb lett, és a család összesen 61,2 millió forintot fizetett vissza a banknak.
A 24.hu cikkéből kiderül, hogy a per során a család azt állította: a hitelfelvételkor nem kaptak teljes és tisztességes tájékoztatást az árfolyamkockázatról.
A bíróság megállapította, hogy a bank nem tudta bizonyítani, hogy a hitelszerződés megkötésekor megfelelő információkat nyújtottak volna az adósoknak.
A tanúként beidézett banki ügyintézők nem emlékeztek a 18 évvel ezelőtti szerződés részleteire, így nem tudtak hiteles bizonyítékot szolgáltatni. Az ítélet értelmében az eredeti állapot kell helyreállítani: a családnak az eredetileg folyósított összegen felül minden visszajár, ami 40,7 millió forint.
Az ítélet nem jogerős, a bank fellebbezhet, így a végső összeg kifizetése csak a jogerős ítélet után várható.
Ahogy arról az Economx is beszámolt: májusban az Európai Unió Bírósága precedens értékű döntést hozott egy magyarországi devizahiteles ügyben, a döntés értelmében az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek. Az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük.
Az EUB után a magyar Kúria egy jogegységi határozatban írta elő, hogyan alkalmazzák a magyar bíróságok az uniós bíróság döntését.