Nemcsak Európában, de a Kárpát-medencében is változás várható a következő 36 órában: a térség egyre inkább ciklonok előoldalára kerül, így szombaton felhősre, többfelé esősre vált majd az idő – közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. pénteken kiadott előrejelzésében.
Azt írták, az ország területén szombat éjfélig a következők várhatók. Délnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd az éjszaka folyamán ebből az irányból egyre vastagabb, zártabb felhőzet terjeszkedik. Ez szombat délutánra az északkeleti határvidéket is eléri – ekkortól viszont a Dunántúlon nyugat felől egyre szakadozottabbá válhat a felhőtakaró.
Az éjféli óráktól helyenként már előfordulhat (saras) eső, zápor, azonban kiterjedtebb esőzésre szombat délutántól számíthatunk, leginkább a Dunától keletre
– jelezték előre.
A csapadék előfordulási esélye a nyugati, délnyugati vidékeken a legkisebb. Reggelig csupán helyenként élénkülhet meg a déli, délkeleti szél, amely szombaton a Dunántúlon nagy területen lesz erős, néhol viharos.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérsékletet a Dunától keletre többnyire -6 és +1, a Dunántúlon jellemzően +2 és +8 fok között valószínűsítik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton döntően 12 és 19 fok között várható, de az Északi-középhegység tágabb környezetében, valamint az Észak-Alföldön helyenként ennél több fokkal hidegebb is lehet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra zárnak be a magyarok kedvelt üzletei, súlyos ára lesz a mélyülő válságnak
Dróntámadással fenyegették meg Orbán Viktort
Veszélyes trükk terjed: ne engedje be, aki ezt mondja
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit