A Szentendre Blogol nevű Facebook-csoportban jelent meg az a nyilvános poszt, amelynek szerzője egy erőszakos esetről ír.
Mint fogalmaz, az egyik budakalászi áruház parkolójában külföldi rendszámmal érkező csalók próbáltak meg neki edényeket ajándékozni, azzal az ürüggyel, hogy
már csak ez az doboz maradt, de menniük kell vissza Svájcba.
A történet írója szerint a csalók már rögtön a csomagtartójába akarták pakolni az edényeket, amihez még további késkészleteket is bepakoltak, amelyet szintén megmaradt ajándéknak neveztek. Ekkor azonban hirtelen ki akarták fizettetni a poszt írójával a késkészleteket, hogy legyen pénzük benzinre.
A poszt írójának végül sikerült elhajtania a csalókat, és amikor az áruház dolgozóinak jelezte a történteket, kiderült, hogy tudtak róla, sőt, hozzátették, hogy
VOLT OLYAN ESET IS, AMIKOR A CSALÓK KÉSSEL KÉNYSZERÍTETTÉK AZ ÁLDOZATUKAT, HOGY PÉNZT ADJON ÁT NEKIK.
A kommentelők egy része megerősítette, hogy csakugyan léteznek ilyen csalók, megjegyezve, hogy ez az átverés már 10-15 éve virágkorát éli. Úgy látszik, akadálytalanul.
Minden 1 milliós utalásból 30 forint a csalóknál landol
Az elmúlt egy évben 45 milliárd forint tűnt el a számlákról sokszor egyik pillanatról a másikra, de a számokat onnan kell megközelíteni, hogy az elektronikus pénzforgalom drasztikusan bővül.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt