Molnár Ferenc talán leghíresebb, legszemélyesebb, világsikert aratott darabját mutatja be szeptember 14-én a budapesti Centrál Színház. A Játék a kastélyban című komédiát Alföldi Róbert, a nemrégiben Kaszás Attila díjjal elismert Balla Eszter, László Zsolt, Puskás Samu és Schmied Zoltán főszereplésével, Puskás Tamás rendezésében láthatjuk. Az előadásban a nézők Nino Rota zenéjét hallhatják a Budapest Bár tolmácsolásában.
Molnár Ferenc színházi pályája csúcsán, 48 évesen írta ezt a darabot, mely arról mesél, hogy a színház ugyan nem tudja megváltoztatni az életünket de képes elhitetni velünk egy szebb valóságot. Személyes hangvételű komédiáját 1926-ban írta, mikor Budapestet elhagyva Bécsbe ment, és feleségül vette a nála huszonnégy évvel fiatalabb Darvas Lili színésznőt, akivel a bécsi Hotel Imperialban laktak. A darab alaphelyzetét is az élet szülte: az újdonsült – harmadik – feleség németül tanult, és a némettanárának olvasott fel szerelmi vallomást gyakorlás céljából, amit a szomszéd szobában tartózkodó író és barátja meghallott.
Kapcsolódó
A Turait megformáló Alföldi Róbert elmondta: „Én mindig zavarban vagyok Molnár Ferenccel, mert minden egyes alkalommal amikor találkozom vele, teljesen rájövök, hogy semmit sem tudok a színházról, ő meg mindent tud. Úgyhogy küzdünk egymással.”
A díva, Annie szerepében a nemrégiben Kaszás Attila díjjal elismert Balla Esztert láthatjuk, aki hozzátette: „Színésznőnek színésznőt játszani, szerepben szerepet alakítani igazán szórakoztató és izgalmas feladat. Mindig nagy rajongással olvastam vagy néztem Molnár Ferenc darabjait. Nagyon boldog vagyok, hogy most először magam is játszhatok az egyik leghíresebb vígjátékában és fantasztikus kollégákkal léphetek színpadra!”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon