Tűz ütött ki a török Pegasus Airlines légitársaság egyik járatának fedélzetén szerda délután.
A személyzet megfékezte a lángokat, a repülő azonban vészhelyzetet jelentett, Budapesten hajtott végre kényszerleszállást.
Kapcsolódó
Az AIRportal.hu Facebook-oldalának beszámolója szerint egy Berlinből Isztambulba tartó Airbus A321neo típusú, TC-RDM lajstromjelű repülőgépen történt az incidens.
A járat nem sokkal 15 óra előtt biztonságosan leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 31R jelű futópályáján, majd a tűzoltók a kijelölt állóhelyre kísérték. A fedélzeten 238-an tartózkodtak.
A Budapest Airport a portál megkérdezésére azt közölte, hogy személyi sérülés nem történt, az utasokat épségben a terminálra szállították és a szakemberek megkezdték a repülőgép átvizsgálását.
Az elmúlt időszakban több kényszerleszállás is történt a légi közlekedésben: az Index cikke szerint pünkösdhétfőn az EasyJet Budapestről Lyonba tartó repülőgépe hajtott végre kényszerleszállást a Graz–Thalerhof repülőtéren. Ennek oka a pilótafülkében megjelenő füst volt.
A Ryanair Berlinből Milánóba tartó járata pedig München közelében hajtott végre kényszerleszállást június 5-én, melynek következtében kilencen megsérültek. Itt az derült ki, hogy a pilóta igényelt orvosi segítséget.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért