- Hétfőn este nyolctól lezárják a budai és a pesti alsó rakpartot. Az ott parkoló autókkal legkésőbb délutánig el kell állni, estétől a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság elszállítja az alsó rakpartról az ott maradt járműveket. Az előrejelzések szerint kedden délelőtt éri el a Duna az alsó rakpartot.
egymillió homokzsák rendelkezésre állásáról gondoskodik a Fővárosi Csatornázási Művek a katasztrófavédelemmel és a védekezéshez igénybe vett alvállalkozókkal közösen; ebből hozzávetőlegesen 800 ezret a Margit-szigeten kell felhasználni.
- Kedd reggel 8 órától csak a védekezésben részt vevő járművek hajthatnak be a Margit-sziget védett övezetébe, illetve (egyelőre csak a sziget déli részén) a gyalogosforgalmat is korlátozzák. Magasabb vízállás esetén a Bem tér környékén a mellvédfalaknál átszivárgás jelentkezhet, ezek ellen szükség esetén homokzsákokkal védekeznek.
- A Nánási-Királyok útjára hétfőtől szállítják az agyagot a háttöltés kiépítéséhez, ezért a járművek forgalmát itt is korlátozni kell. A következő napokban egy négy kilométer hosszú, egy méter magas és négy méter széles háttöltés épül ki azért, hogy megtámassza a védvonalat.
- A közösségi közlekedést illetően már kedden korlátozni kell a rakparti villamosok forgalmát, ennek pontos időpontját a közlekedési és vízügyi szakemberek közösen határozzák meg. A menetrendi változásokról a BKK Infó ad aktuális tájékoztatást.
- Nyolc méteres vízszint esetén Batthyány téren is fokozott védekezési intézkedésekre van szükség, de ezt a mértéket előreláthatólag csak csütörtökön éri el a Duna.
Több árvízvédelmi szakaszon a 2013-as nagy árvíz után kiépített, új védelmi létesítmények most először vizsgáznak élesben, a szakemberek mindent megtesznek azért, hogy üzemszerű legyen azok működése
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga