Bombariadó volt három tiszaújvárosi iskolában. Fülöp György polgármester Facebook-oldalán azt mondta, a hivatalos e-mail címére egy olyan levelet kaptak, amelyben azt a tájékoztatást kapták, hogy fenyegetés lesz péntek dél környékén a Szent István Katolikus Iskolában, valamint a Hunyadi és a Széchenyi Általános Iskolákban. A fenyegetésről a hatóságok értesítették, a gyerekek az érintett iskolákból biztonságos helyre vitték.
Janasóczki Attila, Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a 24.hu-nak azt nyilatkozta, a protokoll szerint a rendőrség átvizsgálja az épületeket.
Frissítés: Az egyik érintett intézmény, a Szent István Katolikus Általános Iskola egy órával ezelőtt egy Facebook-posztot jelentetett meg.
Ebben Koscsó Mónika, az iskola igazgatója azt mondta: minden rendben volt. Egyúttal megköszönte a polgármester és a plébános segítségét.
Megszólalt a rendőrség az iskolákat ért tömeges bombafenyegetésről: itt tart a nyomozás
Már több mint két hónapja, hogy elkezdődött a nyomozás a bombafenyegetések ügyében. Megkérdeztük a rendőrséget, hol tart az ügy.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője