A MasterClean Kft. takarítással, épületfenntartással, zöldterület-gondozással és őrzés-védelemmel foglalkozik. A cég ellen a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága Somogy Vármegyei Vizsgálati Osztálya szeptember 11-én indított eljárást „büntetőjogi intézkedés alkalmazásának lehetősége miatt”.
A Telex információ szerint
Kapcsolódó
szeptember 10-én rendőrök vették őrizetbe a MasterClean teljes vezetőségét, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegypénztárait és ügyfélközpontjait takarító céget érintő razzia után.
Az alkalmazottak ezt követően még egy hétig dolgoztak a BKK-nak teljesen ingyen, szerintük azzal az ígérettel, hogy átveszik őket, de erre végül nem került sor.
A BKK a lappal közölte, hogy
2024-ben kötöttek szerződést a MasterClean Kft.-vel a Rumbach Sebestyén utcai központ, az ügyfélközpontok, a pénztárak és további három telephely takarítására.
A razziáról a BKK szeptember 11-én értesült nem hivatalos forrásból, a hatósági intézkedés után a cég által nyújtott szolgáltatás és a kapcsolattartás ellehetetlenült. A BKK többször próbált hivatalos információt szerezni, de ezekre nem érkezett válasz, és a cégnek küldött e-mailes felszólítások sem értek célba.
Szeptember 15-én a MasterClean munkatársai a BKK legtöbb telephelyén felfüggesztették a munkavégzést. A két cég munkatársainak egyeztetése után a BKK jelezte: megpróbálnak megoldást találni a kialakult helyzetre, de nem utasították a dolgozókat a további munkára, és nem ígérhettek nekik fizetést, mivel a szerződést a MasterCleannel kötötték, nem az egyes alkalmazottakkal. A közlekedési társaság azt is hangsúlyozta, hogy a szerződés futamideje alatt a beérkezett számlákat folyamatosan és határidőben kiegyenlítették, így a szolgáltató felé nincs tartozásuk.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér