Több hónapos hallgatás után először adott interjút a kegyelmi ügyről Balog Zoltán református püspök.
A keresztény egyházi 777blognak Balog Zoltán azt mondta:
Kapcsolódó
Nem adja vissza diplomataútlevelét, mert azt püspökként kapta.
Balog Zoltán ismét bocsánatot kért a bicskei áldozatoktól, és kiemelte, hogy az egyháza sokat tesz a gyermekvédelemért.
A püspök szerint K. Endre ártatlanságában az erősítette meg többek között, hogy K. Endre leleplezett egy bűncselekményt.
A kegyelmi ügy egy történet volt számos közül, amiben segítséget próbált nyújtani, de ha megkeresi valaki, akkor megpróbál segíteni, így úgy látja,
nem túlzó azt állítani, hogy ő járta ki a kegyelmet K. Endrének.
Arra a kérdésre, hogy miért nem vállalta valójában a felelősséget a botrány után, Balog Zoltán így reagált:
Hát azt én is megkérdezem magamtól.
Szerinte azonban bűnt nem követett el, kegyelmet kért, amiből senkinek nem származott hátránya addig” amíg nem derült ki.
Elmondta még, hogy anno ő kereste meg Novák Katalint azt kérve tőle, hogy szerinte ebben az ügyben érdemes lenne ilyen döntést hozni.
Nagyon aránytalannak éreztem és tartottam ezt a büntetést, és egyébként ebben nagyon sokan egyetértettek
- fogalmazott.
A püspök arról beszélt, hogy nem tudta megítélni, hogy mindent jól csinált-e K. Endre pedagógusként, de
K. Endre alapvetően szerinte továbbra is ártatlan.
Balog Zoltán azt is elmondta, hogy amikor K. Endre le akart fizetni egy tanút, akkor is az történt szerinte, hogy K. Endre „láthatóan az igazáért küzdött”.
A püspök szerint akik az ő lemondását akarták, azok is politikai okokból akarták, nem a gyerekek miatt.
Úgy véli: brutális, alapvetően pártoldalról induló nyomás érkezett arra irányulóan, hogy vonuljon vissza, mondjon le püspökként is. Ez lehet, hogy rövidtávon megkönnyebbülés lenne, de mégis azt jelentené, hogy kívülről szólnak bele az egyház életébe.
Nem tolta be maga elé pajzsként a református egyházat, ők maguk keltek a védelmére. A református egyház azt kérte a zsinati közleményében is, hogy maradjon pozíciójában
- húzta alá az interjúban.
Arról, hogy tervezi-e még a lemondását, Balog Zoltán azt mondta, ezen túl vagyunk, hiszen akik lemondathatnák, ezt nem akarják tőle.
Arra a kérdésre azonban nem válaszolt, hogy Novák Katalin megbocsátott-e már neki a tanácsa után.
Mint mondta, nagyon bántja, ha kárt okozott a Fidesznek, de nem akar a politikával foglalkozni- olvasható a Telex összefoglalójában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége